MENÜ

2010/2011 évad lezárult!

 

Indulásig félár!


Véget ért a HARMADIK, 2010/2011-es ÉVAD 2011. február 8-án!

Előállt az ÚJ GENERÁCIÓS értékesítő, aki már tud lezárni.

A résztvevők nem csak értékesíteni tanultak meg sikerrel, hanem az életük is pozítivan változott.


Profi Értékesítők Klubja


Ez egy olyan tréning sorozat, amit 2008-ban próbáltunk le először 12 napban egy év alatt.


Havi egy nappal.


Azért kezdtünk bele, mert azt vettük észre, hogy a 2 napos szemináriumot hiába csinálták meg, annak maximun a 10%-át fogták fel, és alkalmazták a tanulók. Bár a részvevők között mégis többen megduplázták azzal a tudással a bevételüket.


Tehát most kevesebb adat egy nap, és sokkal több gyakorlás.


Így egy hónapig tudod gyakorolni az életben is. Sokkal több haszna van így.

Közben véget ért még három tréning program az első próba után, de ott már 10 napban tartottuk csak meg, és kikristályosodott, hogy elég lesz 6 nap is.

Olyan extra tovább fejlesztéseink vannak, hogy biztosan mondhatom, ez a 6 nap a világ legjobb értékesítési és lezárási képzése – az ügyfeleink pedig tanusítani tudják.


Célja: Megtanulni és begyakorolni
az értékesítés lezárásának működő lépéseit, hogy erőlködés nélkül SOK NYERESÉGET érjünk el.


Egy olyan tréninget akartunk megalkotni, ami megmutatja, hogyan adj el 100%-osan tudatosan.


Azt vettük észre, hogy hiába volt az üzletkötő akárhány tréningen, igazából csak kihasználja a személyes varázsát, azzal felkelt egy igényt.

Ez kevés, mert vagy ki fog égni, vagy csak 10-ből 3-szor ad el!

A tréning azzal foglalkozik, hogy megmutassa, hogy mi történik a többi 5-ben, amikor még eladhatnál.


IGÉREM, hogy a 6 nap VÉGÉRE teljesen ki fog tisztulni a fejed, és LESZ egy rendszered az eddig máshonnan tanult technikák, és minden eddig olvasott könyv megfelelő beillesztéséhez. A káosz és zűrzavar ezen a területen kezelve lesz!



Ezentúl nem ÁRNYÉKRA FOGSZ VETŐDNI, hanem biztosra fogsz menni!

 

Nyereség

 

 

Ne vetődj árnyékra 2011 regisztrációs lap>>>

 

 

A tanácsadási program

 



A felfedezéseim, amit csak a Profi Értékesítő Klubban, vagy céges belső tréningeken oktatok. (Ez van rajta a 24 CD-s sorozaton, ami a VIP Klub felvétele.)

6 napos szakmai, csoportos coaching.

A. Ügyféltérkép. 5 lépés, amiről a videó tréningek is szólnak.

B. Gyémántkard technika. Stratégia a megegyezéshez.

C. Bűvös Négyzet Érvelési Technika. A HOLTAK felélesztésének módszere: Az érdeklődés felkeltése egy perc alatt. (Ez még a 24 CD-s sorozatra sem került fel, annyira titkos.)

D. A kifogás kezelés IGAZ és TITKOS módszere. Egy olyan adat a kifogáskezelésről, amit sosem találnál ki, és amit soha sem mondok el máskor.

E. Konfliktus kezelés mesterfokon. Az ÁR kezelésének rejtelmei. Egy kérdéssel eladni.

F. Csapatmunka, tervezés, kivitelezés, kommunikációs technikák.

 

A program díja:
br. 500.000 Ft helyett 250.000 Ft visszavonásig
Franchise partnereknél: br. 250.000 Ft helyett br. 198.000 Ft.
CD sorozat br. 198.000 Ft csak magában.
első nap cd. br. 45.000 Ft.

 

Aki már elvégezte!

 


 

 

 

 

 

Jelentkezz most >>>

A teljes programot itt találod.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet